És végre egy Matyi-túra – Pozsgay Bence képei

A fene tudja, hogy miért, de a legtöbb ember, főleg akik még nem láttak barlangot, vagy láttak ugyan, de lusták bontani, azok a budai Mátyás-hegyi-barlangba akarnak menni. Hát engedtünk a népakarat nyomásának, és mentünk. Szerintem egyébként én például több, mint egy éve nem is jártam ott.

Most is Iván barátom volt a ludas, ő beszélt rá, hogy szervezzük meg a túrát, beetetésképpen, hátha utána könnyebben eljönnek az emberek a kutatásba is, mint ha egyből dolgozni hívnánk őket (Ahogy Hofi mondta a Kádár-paródiában: “mert más a nyitás, és más a játszma”)

Mintegy mellékesen Pozsgay Bence fotózott, de a képeket úgy nézzétek meg, hogy állvány nélkül, kapkodva, és részünkről elég csekély támogatás mellett készítette, tehát ezek csak ilyen kattintások, nem profi beállított képek. Mi lett volna, ha kifejezetten fotózni megyünk, és hagyjuk kibontakozni?

Egyébként a vicces az, hogy konkrétan  a barlang szépségét, a falak formáit, stb a túra résztvevői is a fotókon látják csak igazán, mert a hosszú záridős képekkel sokkal több látszik a barlangból, mint ami ott a valóságban szemmel látható volt.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>