Násznép-barlang

Hossza: 223 m, Függőleges kiterjedése 19 m (mélység 7 m, magasság 12 m)

A Násznép-barlang a Naszály ÉK-i oldalának a legjelentősebb méretű barlangja, tágas, állva járható bejárata és nagy termei miatt a történelem során mindig is ismert volt.

A legendák szerint egyes rablók itt rejtették el a kincseiket, azonban az 1913-ban és 19-ben zajlott ásatások ezt nem erősítették meg, viszont ősállatok csontjait és kőkortól bronzkorig terjedő eredetű cserépdarabokat találtak.

A bejárat kívülről

A bejárat kívülről

Legfőbb jellegzetessége, hogy denevérek tömegei használják telelésre, amely miatt szeptembertől áprilisig nem látogatható. Persze nem tudni, hogy ezt hogyan tartatják be, amikor a nyitott barlanghoz jelzett turistaút vezet (kék barlang), és benne rendszeresen tüzet raknak a kirándulók… A barlang belső részét (körülbelül a felét) egy szűkület közepébe épített ajtó zárja le, méghozzá olyannyira, hogy a helyi kutatócsoport szerint kulccsal sem lehet kinyitni, mert elromlott.

A barlang első (nyitott) szakaszában keményre taposott denevérguanó alkotja a csúszós felszínű, mélyfekete színű kitöltést, és a mennyezeten is jól láthatóak a denevérek jellegzetes nyomai a kőzetfelszínen, főleg ott, ahol az először lefelé tartó üregből kürtők nyúlnak felfelé, amelyek fordított zsákszerű elhelyezkedésük miatt télen nem hűlnek át.

Ez a barlang is egy ma már fosszilis maradvány, amelyből eredeti funkciója (pl. víznyelő vagy feláramló víz által kialakított mivolta) nem állapítható meg. Egyébként a közelben számos más, kisebb barlang is található.

A bejárati terem

A bejárati terem

Az ajtó

Az ajtó – méretaránnyal együtt

1994-től éveken át végzett benne bontásokat a Naszály Csoport, de áttörő eredményt nem értek el.

A ma használt térképet 2002-ben készítette a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület.

Jelenleg kutatás nem zajlik benne.

Forrás: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/barlang/4tinfo/mo/naszaly/nasznep.htm

A barlang adatlapja az Országos Barlangnyilvántartásban: link

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>