Hossza: kb. 1,5 km, Mélysége kb. 100m, Bejárat: 655m tszf.
A Bükk-fennsíkon, a panziójáról és bővízű forrásáról ismert Jávorkút alatt nem sokkal nyílik a völgy talpán található, általában aktív víznyelőből a triász mészkőben kialakult Jávor-kúti-víznyelőbarlang.
A barlang néhány akna után szűk, meredek meanderekből, majd a Holt-terem után keskeny, patakos meanderből, majd a tágasabb, bővizű főágból, és látványosan cseppköves, az aktív járatoknál sokkal tágasabb, égig érő kürtőkből áll.
A barlangot 1953-ban fedezték fel Borbély Sándor vezetésével a Magyar Hidrológiai Társaság Zsombolykutató Munkabizottságának a tagjai, majd az 1954-es víznyomjelzés kimutatta a Garadna-forrással való kapcsolatot.
1991-ben Sásdi László, az akkori MÁFI barlangkutató csoportjának az akkori elnöke megfestette a Diabáz-barlangban elfolyó patak vizét, amely 19 nap múlva szintén a Garadna-forrásban jelent meg. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy egy igen jelentős hosszúságú aktív patakos barlangjárat húzódik a Diabáztól a Jávorkútiig, hiszen a távolság légvonalban (azaz szálkővonalban) is 5km körüli.
A barlang vize a végponti szifon után rövid köztes szakaszt követően a Bolhási-víznyelőbarlangban bukkan fel. 1997-ben sikerült is úgymond összekötni a két barlangot, hivatalosan létrejött a Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer, azonban csak a köztes szakaszba jutottak be a másik irányból, és ott nyomokat láttak, tehát átmenőtúra soha nem történt. A szifonok alapállapotban víz alatt vannak, ráadásul szűkek és sóderrel részben kitöltöttek, tehát csak rendkívüli, hosszú szárazságok vagy komoly szivattyúzás esetén lehet megpróbálni rajtuk áthatolni. Mellesleg a bükk egyik legnehezebben elapadó barlangi patakjáról van szó. Bár 2012 nyarán a csaknem másfél évig tartó szárazság hatására teljesen elapadt.
A barlang bejövő szifonjában ezt követően nagyszabású szivattyúzásos átjutási próbálkozás történt 1998 januárban a Hermann Ottó Csoport vezetésével. Széleskörű összefogással jelentős mennyiségű felszerelést szállítottak le a barlangba, annak bejövő szifonjához, sikeresen el is kezdték a vízszint süllyesztését, ám a váratlan a hóolvadás keresztülhúzta a számításaikat. Márciusban egy újabb szivattyúzással elértek egy mélypontot, utána azonban a járat részleges emelkedést követően ismét lefelé fordult, azaz kettősszifonnal találták magukat szembe, ami a szivattyúzás és a szilárd kitöltés kiemelése (valamint az életbiztonság) szempontjából egyaránt nemvárt nehézséget jelentett, és emiatt akadt el a projekt. A szifonon átjutni azóta sem sikerült, pedig például a 2011-12-es évek nagy szárazságának végére a főágban teljesen megszűnt a vízfolyás, így a szifonban csupán állóvíz maradt – azonban senki nem próbálta meg leszívni és átásni.
2000-ben a Szabó József Barlangkutató Csoport kezdett kutatásokat a barlangban Hegedűs András (Juju) vezetésével, azzal a fő céllal, hogy a Diabáztól idáig terjedő főágba átjussanak, ezt azonban más módszerrel, a kürtők felderítésével kívánták elérni. Ezekben a kutatásokban jómagam még zöldfülűként vettem részt. Nem tévedtek nagyot, ugyanis szinte minden – a Kárpát-féle térképen záródónak jelölt – kürtő tetejében többszáz méternyi új járatot tártak fel, a barlang hosszát megduplázták, esetenként a főág méretét is megszégyenítő, az Alsó-hegy zsombolyaival vetekedő, cseppköves kürtőket és párhuzamos aknákat fedeztek fel (vagy fedeztünk fel, ha szabad így fogalmazni), egyes kürtők teteje a bejárat szintje fölé merészkedik, azonban a szifon mögé jutnunk nem sikerült. Ezeket a kürtő-kimászásokat Juju mellett főleg Zentai Rudolf, Berecz László és Pataky Dénes végezték. 2004-ben a kutatás az új részek felmérését követően befejeződött.
A barlang bejárata 10 méter mélyen vasrácsos ajtóval le van zárva, amelynek rácsát egyszer ugyan rejtélyes módon körbevágtak, azonban szépen vissza lett hegesztve.
Az ajtó műszakilag nem tökéletes, így a kulcs mellett is ügyesség és százas szeg szükséges a kinyitásához, árvíz esetén zárt állapotban ágakkal feltöltődhet. A barlang levezető járata szűk, nehezen járható, de a Szabó József csoport tágításai óta 120 kg-os ember is elfér (Balu számára is járható), viszont általában nem lehet szárazon megúszni.
Csoportkép a bejövő szifon felett – Slíz György felvétele
A Fő-ágig nem szükséges kötéltechnika alkalmazása. A 15 méteres lejárati aknában borzasztóan rozsdás létra lötyög, ám kellően vastag anyagból van, így még vagy 20 évig nem kell tőle tartani. Vele ellentétben a kürtőrendszerekben a “végleges beszerelés” keretében bent hagyott alumínium karabínerek jelentenek veszélyt, azok némelyike ugyanis úgy elkorrodálódott, hogy már kézzel eltörhető.
Adatok forrása:
termeszetvedelem.hu
http://beac.uw.hu/feltaras/bolhas.htm (Elekes Balázs)
Invalid Displayed Gallery
