Bátori-barlang

A Hárs-hegy csúcsa alatt nyíló barlang elsősorban nem a méretei, hanem formakincse és leginkább a kalandos története miatt jelentős. Azon kevés budai barlangok egyike, amelyek természetes bejárattal rendelkeztek, és a történelem során is nyitottak voltak.

Triász mészkőben keletkezett, közvetlenül az azt fedő homokkő sapka alatt. Tipikus hévizes (feláramló vízben kialakult) barlang, jellemző formája a gömbfülke.

A barlang első, bejárati termében a középkorban, még a török hódoltság előtt, amikor a közelben állt a pálos rend központi kolostora (Budaszentlőrinc, ma Szépjuhászné), egy remete is lakott, név szerint Boldog Bátori László, aki többek között a Biblia magyarra fordításával foglalatoskodott. Sajnos az általa készített fordítás sok mással egyetemben megsemmisült. Az ő neve helyesen Bátori, tehát nem a híres Báthory-család tagjáról van szó.

Később a barlangban található limonittelért (hidrotermális eredetű, ezüstöt is tartalmazó vasércet) elkezdték kitermelni, ekkor keletkezett a telér helyén a bánya-szakasz, amely a barlang jelentős részét alkotja, és amelyet később elfalaztak.

Az 1900-as évek elején a barlangot (amely akkor a bejárati teremből állt) idegenforgalmi értelemben megnyitották, benne egy oltárt is emeltek.

A II. világháború után a barlanggal Vajna György kezdett foglalkozni, aki népes csapattal az 50-es években rendkívül lelkesen folytatta a barlang feltáró kutatását, a kitöltés teljes terjedelmében való eltávolítása által. Még az oltár maradványait is eltüntették, mert alóla is kitermelték az agyagot. Később egy új bejáratot is robbantottak, hogy azon át vízszintesen, kisvasúti csillével végezzék az anyagszállítást. Feltárták az elfalazott bánya-szakaszt, illetve további, természetes eredetű, alsóbb járatokat is felfedeztek. (Lásd: Vajna György: A rejtélyes Bátori-barlang c. könyvét)

A barlang hossza lényegében elérte a mai állapotát, 360 métert, mélysége pedig az 50 métert.

Jelen pillanatban az alsó, vasúti bejárat az ajtón felül el is van tömedékelve, a felső, gyalogos bejárat pedig az ország talán legbonyolultabb, kettős, ördöglakatos barlangajtójával van lezárva.

A Guru Barlangkutató Egyesület folytat itt kutatásokat, az agyagkitöltés faltól-falig való eltávolításával és felszínre vödrözésével. Egyelőre mindössze annyi eredményt értek el, hogy megnyílt egy-két olyan járat, amelyet barlangkutató elődeink valamiért bedeszkáztak és visszatemettek.

Adatok és térképek a barlangról: termeszetvedelem.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>