Beszámoló a Létrási nyílt napunkról (Szent Özséb Barlangkutató Egyesület)

A Tó a Létrási-vizesbarlangban, amelynek szifonján még senki nem jutott át.

A Tó a Létrási-vizesbarlangban, amely lényegében a végponti szifon, amin még senki nem jutott túl.

A hétvégén sikeresen lebonyolítottuk a Létrási nyílt napot, sőt napokat, ugyanis az utolsó pillanatban megnövekedett érdeklődés miatt a vasárnapot is erre szántuk.

 

A programon részt vett az “öreg barlangászok facebook csoport” több tagja és hozzátartozóik, valamint miskolci egyetemisták, főleg geofizikusok, és néhány korábbi kutatókéjszakája-résztvevőnk, valamint egy visszatérő résztvevő a BNPI kalandtúráiról.

A legidősebb túrázónk 73 esztendős volt, de rögtön hozzá kell tenni, hogy ő pont a legügyesebbek közé tartozott. Összesen 17-en látogattak el hozzánk, akik közül 1 csupán a felszíni ügyelet szerepére vállalkozott, a többiek azonban teljesítették a tervezett túrát, senki nem fordult vissza, bár volt, akit kifelé már tolni kellett.

Természetesen sor került az elmaradhatatlan, sötétben való barlangi éneklésre is, amely során kiderült, hogy a geofizikusok is ismerik a barlangász himnuszt.

 

A túra után a kötéltechnikát is ki lehetett próbálni, de ezzel a lehetőséggel csak a fiatalok éltek.

A fiatalság körében a kötéltechnika is népszerű volt

A fiatalság körében a kötéltechnika is népszerű volt

A gasztronómiai képességeinket pedig a tábortűzön sütött palacsintával csillogtattuk meg, amellyel szemben a Miskolci Egyetem csapata az alufóliában elégetett krumplival próbált versenybe szállni. Bár utóbbiban magam is hibás vagyok, mert én mondtam nekik, hogy legalább fél óráig kell sütni.

Mind az öregek, mind a fiatalok között nagyszerű embereket ismerhettünk meg, akikkel, remélem, hogy fogunk még találkozni. Ha nem is a nyári tanfolyamon, de legalábbis valamelyik feltáró kutatásunkban.

További képek a galériában!

Invalid Displayed Gallery

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) Beszámoló a Létrási nyílt napunkról (Szent Özséb Barlangkutató Egyesület) bejegyzéshez

  1. Török Sándor mondta:

    Köszönjük a lehetőséget, hogy veletek tarthattunk és lemehettünk a Létrási-vízesbarlangba. Nagy élmény volt minden Öreg barlangász csoport tagnak, akik részt vettek a nyílt napotokon, hiszen néhányunk most járt ott először. Sajnálom, hogy csak kevés képet tudtunk készíteni, mert nem szerettük volna hátráltatnia a csoportot, remélem egyszer több idő lesz, hogy másoknak is megtudjuk mutatni a csoportba, milyen is ez a barlang.

  2. Detre László mondta:

    Kedves Gyuri!
    Nagy lelki boldogsággal néztem a fényképeket! Felelevenítette bennem a ’80-s évek legelejét, mikor jómagam is hasonló önzetlen cselekedeteket tettem.
    Jó volt látni a Tó-t is, amit már vagy 35 éve nem láttam.
    Gyuri! Tiszteletre méltó, hogy ezt is megteszed!
    Remélem a közeljövőben lesz még módom újra meglátogatni ezt az ikonikus barlangot, és fotókat is csinálni.

    Üdvözlettel:
    Detre Laci (Főnök)

Hozzászólás a(z) Detre László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>