A jelenlegi bejárat (Zs-2) Fotó: Slíz Gy.
A Kab-hegy sajátos földtani felépítésű fedett karszt, amely a pliocén végén egy egykori trópusi kúpkarszton történő bazaltömlések eredményeként jött létre. A 40 km2-nyi bazalttakaró körbefolyta a karszttornyokat, amelyeket utóbb az erózió teljesen „síkba gyalult” a bazalttakaróval. Így létrejött egy olyan szerkezet, amelyet leginkább a légyölő galócához lehet hasonlítani, ahol a fehér pöttyök jelentik az eredeti karsztos alapkőzet kibukkanásait. Ez kedvez a víznyelők kialakulásának, ugyanis a vízzáró bazaltréteg összegyűjti a vizeket, amelyek a „pöttyökre” koncentráltan érkeznek. Feltételezések szerint a Kab-hegy alatt komoly vízvezető barlangrendszer alakult ki, amely a Zsófiapusztai-víznyelőktől egészen az egykori öcsi és pulai karsztforrásokig tart. Egyesek a Pulai-bazaltbarlangot is egy karsztos üreg beszakadásával és felharapódzásával magyarázzák. Mivel azonban a források az egykori ajkai bányák vízszintsüllyesztése miatt máig el vannak apadva, mindezt vízfestéssel ellenőrizni nem lehet. Az azonban tény, hogy a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége több mint egy évtizedes, elképesztő energiákat megmozgató kutatómunkát végzett a területen, amely – bár feltárult néhány kisebb víznyelőbarlang – nem hozta meg a várt eredményt. Egyedül a Kab-hegytől északra elterülő, szinte sík szántóföldeken található, már Dachsteini Mészkőben kialakult Zsófiapusztai-víznyelőben sikerült egy rövidke horizontális szakaszt feltárni, ennek a további kutatása azonban szintén elakadt.
Az ismertető tábla a bejáratnál
„Ó, a Zsófiapuszta”
A 177m hosszú, egykor 33m mély Zsófiapusztai-víznyelő vélhetően joggal tarthat számot a „hazánk legtöbbször kiásott bejáratú barlangja” címre. Elsőként a Zs-2 jelű régi nyelőpontban láttak munkához, ahol találtak is egy pár méter mélyre vezető, járható rést a kövek között, de a végpontját – noha bíztató volt – omlásveszélyesnek mondták. Helyette kimarkoltatták markológéppel a Zs-1 jelű, időszakosan aktív nyelőt, ahol a 8 méter mély gödör alján horizontálisan haladó vízjáratot kezdték követni, tárót hajtva a betonkeménységű agyaggal összecementált kőtömbök között. A járatban határozott huzat is volt. Több éves munkával, körülbelül 20 méter után el is érkeztek a Zs-2 nyelőpont alá, kiderült, hogy körhuzatot követtek. Viszont ezen felbuzdulva újra kiásták a Zs-2 nyelőt, bekútgyűrűzték, és immár azon keresztül közlekedve folytatták tovább a vízjáratot követő táróhajtást. További 15 méter (tehát összesen 35 méter) után jutottak el 2001 tavaszán teljesen váratlanul a szálkőben képződött, járható barlangrészbe, egyébként ekkor én is éppen jelen voltam.
Hogyan kerültem én Kab-hegyre?
Alapfokú tanfolyamra jártam, és éppen jöttünk fel a Mátyás-hegyi-barlangból, amikor odalépett hozzám egy ismeretlen ember, és a kezét nyújtva a következőt mondta: „Szervusz! Kocsis Ákos vagyok. Nem jössz a hétvégén zagyot szivattyúzni? Most már biztosan belyukadunk a nagy rendszerbe!” „Nem érek rá, mert a nagymamához megyünk” – feleltem, mire ő – „Nem baj, a nagymama is jöhet, a felszínen vödröt húzni ő is tud”. A finom rábeszélésnek engedve, ha a nagymamám nem is, de én elmentem. És – mivel egy barátságos és befogadó társaságot találtam ott – évekig rendszeres résztvevője voltam a Kab-hegyi kutatásoknak. A Szövetség barkasz típusú gépjárműve, amelyben olykor akár 23-an is utaztunk, mai napig meghatározó emlékemmé vált. Itt tanultam meg számos bontási és kiépítési technikát, szerszámok használatát, vagy például hogy hogyan kell betonozni és falat rakni, de azt is, hogy mik azok a kutatásvezetési hibák, amelyeket nem szabad elkövetni.
A tágas patakos járat (Fotó: Schafer István)
Tágas, 2-3 méter széles, 6 méter magas folyosó tárult fel, “a Bakony Baradlája” de sajnos csak 20 méter hosszú volt. A végponton ezután nagy ásásba kezdtünk, de eredménytelenül. Ennek oka szerintem az volt, hogy a kutatás vezetői nem ismerték fel, hogy egy szifonjáratban vagyunk, ezért nem a mennyezetet követték, hanem lefelé kezdtek egy munkagödröt mélyíteni. Ezután kimarkoltatták újra az időközben összedőlt Zs-1 nyelőt, hogy hátha mégis ott lesz a barlang. Találtak is egy másik nyelési pontot abban a gödörben, azonban az elhúzódó munkálatok miatt gödör ismét beomlott. Időközben a felhagyott végponton kiásott szifonszerű járatot is visszatöltötte a víz hordalékkal.
Az adatok forrása: A BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE ÉVKÖNYVE 2002-2003.
valamint az Országos Barlangnyilvántartás
