A Baglyas a Déli-Bakonyban magasodó Kab-hegy egyik jelentős víznyelője.
A Kab-hegy sajátos földtani felépítésű fedett karszt, amely a pliocén végén egy trópusi kúpkarszton történő bazaltömlés eredményeként jött létre. A 40 km2-nyi bazalttakaró körülfolyta a karszttornyokat, amelyeket utóbb az erózió teljesen „síkba gyalult” a környező bazalttal. Így létrejött egy olyan szerkezet, amelyet leginkább a légyölő galócához lehet hasonlítani, ahol a fehér pöttyök jelentik az eredeti karsztos alapkőzet kibukkanásait. Ez kedvez a víznyelők kialakulásának, ugyanis a vízzáró bazaltréteg összegyűjti a vizeket, amelyek a „pöttyökre” így már koncentráltan érkeznek. Feltételezések szerint a Kab-hegy alatt komoly vízvezető barlangrendszer alakult ki, amely a Zsófiapusztai-víznyelőktől egészen az egykori öcsi és pulai karsztforrásokig tart. Egyesek a Pulai-bazaltbarlangot is egy karsztos üreg beszakadásával és felharapódzásával magyarázzák. Mivel azonban a források az egykori ajkai bányák vízszintsüllyesztése miatt máig el vannak apadva, mindezt vízfestéssel ellenőrizni nem lehet. Az azonban tény, hogy a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége több mint egy évtizedes, elképesztő energiákat megmozgató kutatómunkát végzett a területen, amely – bár feltárult néhány kisebb víznyelőbarlang (például az Öregköves, a Zsófiapusztai és a Baglyas) – nem hozta meg a várt eredményt.
A barlangot rejtő, nagyobbik nyelő az új táblával
A Baglyas-víznyelő a Kab-hegy egyik mészkőfoltján nyílik, méghozzá két külön nyelő formájában, ugyanis a több évtizede épült erdészeti út elterelte a vizek egy részét, amelyek azóta egy új, kisebb tölcsért alakítottak ki. Bár minden érv a nagyobbik, régi nyelő mellett szólt – így az is, hogy 1960-61-ben egyszer már feltárták Markó Lászlóék, csak a bejárata azóta visszatemetődött – mégis először az új, kisebbik nyelőben indult meg a munka. Ez is fel volt már tárva korábban, itt a 80-as években fedeztek fel egy kisebb üreget, amely omladékban képződött. Ezt az üreget 2001 körül Kardos László (Maris) kutatótársunk ismét elérte (markológéppel kimarkoltatva), de belőle csak egy 10 centiméteres, lapos szálkőhasadék vezetett tovább, amelyben a Bakonyi Szövetség kutatói komoly erőfeszítésekkel métereket hatoltak előre, eredménytelenül.
A betonozási láz
A „barlang” betonozásos járatbiztosítását a kollégák ezúttal nagyon jól el akarták végezni, így a leglelkesebbre, Ákosra bízták. Ő már előző este hatalmas halomba hordta össze a Kab-hegyi kutatóház körül fellelhető mindenféle vastárgyakat, amelyeket egész reggel pakolt fel a szövetségi barkaszra. 10 óra körül, amikor már a vaságyak és a nagykapu is sorra került, próbáltam lebeszélni, hogy mivel pár mázsa betonunk van, ahhoz nem szükséges két tonna vas, mert nem tudjuk beleépíteni, de ő hajthatatlan volt, így felkerültek a barkaszra még az öntvényradiátorok is. (Abban az időben magam is rendszeres résztvevője voltam a Kab-hegyi munkálatoknak.) Nem csekély meglepetést okozhattunk az erdő közepén a minket megállító erdésznek. (Én vezettem, Ákos mellettem ült, a többiek pedig a tetőre felfektetett kétszárnyú kapun.)
A kis nyelő már kibetonozva, de még kútgyűrűk nélkül 2004 év eleje körül. Fotó: Slíz Gy.
Természetesen a beton éppen csak egy kör alakú alaphoz lett elég, a vasak pedig ott maradtak szanaszét. Ez nem szemetelés volt, ugyanis Ákos ragaszkodott hozzá, hogy idővel azokat is beépíti. Később – mondván, hogy úgyis majd feltölti a hordalék – egy 5 kútgyűrűből álló kéményt emeltek a bejáratra, amely messze kiemelkedett a környezetéből, és a külső valamint a belső oldalán egy-egy létrával lehetett közlekedni. Amíg a barlang kutatása folyt, a vödröket fel kellett húzni a kútgyűrűk tetejére, és onnan leborítani. De óvatosan, hogy az alsó gyűrűt szét ne törjék a nagyobb kövek alattunk. Ugyanis legalulra került a gyárilag selejtes, repedt betongyűrű, mondván, hogy az látszik a legkevésbé. Végül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság levetette a legfelső kútgyűrűt, sőt a helyiek azt mesélték, hogy a be nem épített vasak elszállítását is elrendelte, és radiátorokat be kellett mutatni az Igazgatóságon. A „barlang” folytatása azonban ettől sem lett meg.
Új fordulatot vettek az események a következő évben, 2004 nyarán, amikor Kardos László (Maris) kitalálta, hogy a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválról fog embereket toborozni a másik (nagyobbik) Baglyas-nyelő bontására. Ezt nem túl sokan támogatták, én sem hittem benne, mivel láttunk már néhány képtelen ötletet Maristól, akinek a neve hallatán elsőként az általa írt és előadott barlangász rockopera jut a legtöbbünk eszébe. De ezúttal szerencsével járt.
Leszakadozott kőtömbökön mászkálhatunk. Fotó: Schafer István
A rendezvényről tömegesen érkeztek érdeklődők a nyelőhöz (vajon milyen lehetett a többi program?), és élő szállítószalagot alkotva termelték fel a felszínre a hordalékot az egyébként jól fejlett járatból, és a fesztivál végére feltárták a Baglyas-víznyelő első, már szálkőben képződött szakaszait. A felfedezést követően azonban konfliktus támadt a Bakonyi Barlangkutató Szövetség és Maris között annak tárgyában, hogy ki kutathatja a barlangot. A probléma aztán megoldódott, ugyanis senki sem kutatja.
A helyi viszonyokhoz képest jól fejlett, tágas barlangban oldott járatot elvétve találunk, ugyanis legtöbb szakasza egy mélyebben elhelyezkedő járat felszakadásával alakult ki, ennek megfelelően meglehetősen omladékos, több helyen betonozással lett biztosítva. A ferdén lefelé tartó járat végén akkora terem van, amelyben állva lehet sétálni, és itt vannak a Kab-hegy talán egyedüli ismert cseppkőképződményei is. A terem fenekét törmelék képezi, amely akár további bontásra is érdemes lenne.
A lezárt barlang a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.
Forrás: A BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE ÉVKÖNYVE 2004-2005.
Cseppkövek és viszonylag tágas járat. Fotó: Schafer István
