Hossz: 900 m; függőleges kiterjedés: 236 m; bejárat: 522 m tszf.
A barlang impozáns bejárata – akkora, hogy akár Uazzal is bele lehetne esni a 70-es aknába
A Gömör-tornai karszt részét képező Alsóhegyen található több száz másik aknabarlanggal együtt. A Szilasi-fennsíkon a névadó Vecsembükk csúcstól ÉNY-ra nyílik, Bódvaszilas falu közelében, a sárga csík jelzésen, az országhatár mellett. Egy időben hazánk legmélyebb barlangja volt. Ma a harmadik legmélyebb, de ha így folytatódnak a hazai feltáró kutatásban látható tendenciák, akkor a következő évtizedben valószínűleg tovább fog hátrálni a dobogón.
A mai elméletek szerint kialakulását a falakon lecsorgó hideg víz elsődleges oldó hatásának köszönheti, befoglaló kőzete wettersteini mészkő.
Az említett vidéken találhatóak hazánk legnagyobb és legmélyebb zsombolyai, melyek egy részének a történelem során mindig is nyitott bejárata volt, de a nép számára azok megismerhetetlenek voltak, “feneketlen” mélységük miatt. Így ez a terület már régen felhívta magára a barlangkutatók figyelmét. A Vecsembükki zsomboly kutatása egybeforrt Alsóhegy felfedezésével, a barlang pedig ezen belül is elsődleges kutatási célponttá vált.
Elsőként Jordán Viktor próbálkozott a lejutással, ám kellő felszerelés hiányában csak 35 méterig jutott. A következő expedíció tagjai 1927-ben Kadic Ottokár javaslatára, Kessler Hubert vezetésével összekapcsolható hágcsók és kötelek segítségével 91 méter mélyre jutottak le úgy, hogy egyik kutatótársuk alatt 70 méteres mélységben beszakadt az álfenéknek bizonyult törmelékhalmaz.
Cseppköves falak a 90-es aknában
Legközelebb eredményt csak 1969-ben a VMTE Raisz Keresztély Barlangkutató csoport Szenthe István szakmai irányításával történt feltárása hozott. 178 méter mélységben érték el egy gyönyörű, cseppköves terem alját. A résztvevő kutatókat ebben az időben már modernebb, gépesített felszerelések segítették a lejutásukban, ezért nagyobb energiával dolgozhattak a végponton. A könnyű feljutást a csörlős rendszer bevezetése segítette.
A következő évben 5 barlangkutató egyesület (Vörös Meteor, EGYT, FTSK, VITUKI, és a Ganz Mávag hegymászói) továbbereszkedve elérték a ma is ismert, híg, vörösagyagos, törmelékes végpontot, amit akkor 280 méter mélységűnek becsültek.
1971-ben ugyanazokkal a résztvevőkkel szervezett tábort Szenthe István. Megpróbálták az akkor már csak 250 méter mélységűnek gondolt végpontot Kessler elképzeléseinek megfelelően folytatást remélve tovább bontani.
Kessler Hubert ugyanis ezeknek a zsombolyoknak a kialakulását (tévesen) a mélyben keletkezett vízszintes elhelyezkedésű barlangok gömbboltozatos üregeinek a gyűrésfeszültség hatására történő, fokozatos felszakadozásával magyarázta. 1933-ban valódi zsombolyoknak ő még az így keletkezett aknákat tekintette. Következtetése szerint így minden zsombolyhoz tartoznia kell vízszintes barlangnak.
Az akna, amelynek az alja -200 méteren van.
Szenthe István 1971-ben végzett kézifúrásos kitöltésvizsgálatai során a Vecsembükki-zsomboly talppontján, több alsóhegyi zsombolyhoz hasonlóan, a mészkő oldási maradékának nem tekinthető dihexagonális kvarcszemcséket, kvarckavicsokat, metamorf kőzetszemcséket talált. Arra a következtetésre jutott, hogy a karsztvidéket egykor vulkáni riolittufa-szórás és üledék borította be. A lassú de folyamatos külszíni erózió azonban úgymond exhumálta az őskarsztot.
Az 71-es kutatótábornak ugyan nem sikerült lejjebb jutnia, de számos új részt, összekötő oldalágakat, párhuzamos aknákba átnyíló ablakokat, kürtőket fedeztek fel (pl: Rom-akna).
1988-ban a Barlangtani Osztály Juhász Mártont bízta meg a zsomboly részletes feltérképezésével, az a térkép azonban soha nem készült el, hanem végül a BEAC kutatói készítették el 1992-ben. Mind a mai napig ez a térkép használatos.
1988-ban megkezdték egyúttal az addig ismeretlen kürtők kimászását. Ennek kapcsán derült fény arra az érdekes tényre, hogy az Új-rész terméből kiinduló aknát Szenthéék már 1971-ben kimászták.Erre a diszkréten csak ceruzával odaírt “1971 MIKULÁS” felirat szolgált bizonyítékul.
A térképezők a munkák során egy sor kisebb kürtőt kimásztak (Hideg-álom aknák), ezeket véglegesen beszerelt kötélpályával is ellátták.
Az elkészült új térkép szerint a végpont “mindössze” 235,5 m mélynek bizonyult. Ezzel az Istán-Lápai-barlang mögé utasították a mélységi ranglistán.
Cseppköves akna az “új rész”-ben
Az első részletes leírást a zsombolyról 1971-ben Szenthe István közölte. A zsomboly befoglaló kőzete világos szürke, homogén, tömött wettersteini mészkő, kivéve a legalsó 2 métert, ami kis foltokban középső-anizuszi krinoideás mészkőből áll.
Régészeti leletek, például nagytestű emlősök csontmaradványai bukkantak elő a 200-as Depónál, Cseppköves-aknánál.
Hidrológiai viszonyait 1970 tavaszán vizsgálták sózásos nyomjelzéssel, aminek eredményeképpen a Torna völgyében fakadó Kör-kút és Zsámány-kút forrásvizében kétszeresre emelkedett a kloridszint. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy járható patakos folyosó köti össze őket.
A barlang nincs lezárva, bejárásához az alapfelszerelésen túl kötéltechnikai eszközök, valamint tapasztalt túravezető szükséges. Feltétele még az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának a hozzájárulása. Téli időszakban a denevérek védelme érdekében nem látogatható. Meg nem erősített források szerint léteznek tervek a barlang kalandturisztikai hasznosítása.
Bőségesen akad azért borsókő is, ami pedig magyarázatot igényelne
források:
http://www.barlang.hu/pages/alsohegy/vecsem.htm
Nyerges Attila – Nyerges Miklós – A Tornai-Alsó-hegy magyarországi barlangjainak bejárási útmutatója,
Kordos László: Magyarország barlangjai 1984,
Székely K.: Magyarország fokozottan védett barlangjai 2003,
Kósa Attila: Alsó-hegyi zsombolyatlasz
