A Nemzeti Park Igazgatóságok megtiltották a barlanglátogatást – de kutatni szabad!

Ma reggel söpört végig a hír a barlangász levelezési listán, hogy az Aggteleki, a Bükki, majd a Duna-Ipoly, de mások szerint a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is megtiltotta a barlangok látogatását, és a barlangászoknak kiadott, már érvényes barlanglátogatási hozzájárulásokat is visszavonták. Tehát nem csak az idegenforgalmi barlangokról van szó, hanem minden barlangról. (A barlangkutatásra azonban ez nem vonatkozik.)

Az ügy előzménye, az volt, hogy a “barlangok hónapja” keretében meghirdetett barlangi programokat az illetékes Agrárminisztérium rendeletileg elhalasztotta (a bejelentés itt olvasható), és az idegenforgalmi hasznosítású barlangok látogatását (tehát a túravezetésket) felfüggesztette.

 

Ez teljességgel indokolt is volt már akkor is, főleg ha egy Baradla-barlangi túrára gondolunk, amelyen százas nagyságrendben vesznek részt az emberek. De hogy a barlangászok által saját maguknak szervezett, akár csak néhány főt megmozgató barlangtúrák miért esnek tilalom alá, azon már lehetne vitatkozni.

Mindenesetre van egy olyan aspektusa a dolognak, hogy ha a túrázás tilos, az a kutatásnak jó. És ha a gazdasági visszaesés miatt nem lesz munka, és az emberek ráérnek majd bontani, akkor az akár még a magyar barlangkutatás soha nem látott fellendülését okozhatja. Amint a 2008-as felvirágzás sem volt független az akkori gazdasági válságtól.

A kijárási korlátozás szerint alapos indok a munkavégzés, külön említi a mezőgazdasági és az erdőgazdasági tevékenységet. Szerintem a barlangkutatást ide lehet sorolni, akkor is, ha nem fizetnek érte. Nyilván nem térhetnek ki minden tevékenységre külön-külön egy rendeletben, de azt gondolom, hogy ha például a dohánybolt vagy a manikűrös felkeresése, vagy a városban való kutyasétáltatás nem számít indokolatlan kockázatnak (kíváncsi vagyok, a kutyák hogyan nyalogatnak össze valamit másfél méterről), akkor a barlangok feltárása sem…

Egyébként a lakóhely közelében végzett szabadidős sporttevékenység is alapos indok, akár ebbe is beleférhet a barlangkutatás, ha azt a szükséges létszámú (jellemzően 2-3 fős) csapat végzi, és nem egy egész fesztiválnyi ember. Itt jegyezném meg, hogy az igazán eredményes barlangi kutatások jellemzően nem az 50 meg 100 fős “kutató”táborok szoktak lenni, a legtöbb barlangszakaszt kicsi, akár csak 2-3 fős csapatok fedezik fel…

A kormányrendeletet teljes egészében lásd itt https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000071.KOR

4. § (1) A 3. § szerinti alapos indok:

a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,

(…)

d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint,

(…)

m) a dohányboltban történő vásárlás,

n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,

(…)

s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,

 

Ilyen szempontból szomorú, hogy a fenti rendeletet és igazgatói utasításokat az MKBT a saját belső fórumain is úgy kommunikálta, hogy “a fotelbe kényszerültünk”., tudomást sem véve a kutatás lehetőségéről, mint a túrázás alternatívájáról.

Az elmaradó Barlangnapok és más rendezvények miatt bánkódnak, ahelyett, hogy örülnének, hogy végre felértékelődött a kutatások jelentősége!

Pedig, ha szerencsénk van, és a következő hónapokban nem fokozódik a helyzet, pl. nem lesz országos útlezárás, akkor elképzelhető, hogy a hazai feltáró barlangkutatás újabb aranykorának a küszöbén állunk.

Könyvjelzőkhöz permalink.

2 hozzászólás a(z) A Nemzeti Park Igazgatóságok megtiltották a barlanglátogatást – de kutatni szabad! bejegyzéshez

  1. Padi mondta:

    Nem biztos, hogy rossz gondolat az a tiltás, sőt!
    Az 1-2 méter közöttinek mondott biztonsági távolság (addigra hígul fel annyira a kilélegzett aeroszol, hogy már jó eséllyel nem marad benne annyi vírus, ami a fertőzéshez szükséges), átlagos viszonyok között igaz.
    Sportolók esetében (intenzívebb légzés) nagyobb távolság lenne szükséges.
    90-100%-os páratartalom, és gyakran nulla légmozgás mellett valószínűleg még nagyobb.

Hozzászólás a(z) Slíz György bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>