Nyári tanfolyam kezdőknek – SZÖBE

.

(rákattintva teljes méretben megtekinthető)

Mikor és hol:

2018 júni 30 (hétfő) – augusztus 10 (péntek)

Bükk, Bánkút mellett, a csurgói háznál (szokásos)

Idén kisebb változásokat vezetünk be, ezek közül a legfontosabbak:

  1.  lesz előtte egy alkalmassági felmérés – erre megfelel pl. a nyílt nap is
  2.  hosszabb lesz: nem 9, hanem 12 napos, (emiatt arányosan több a költség is – sajnos a ház nem a miénk, és az ennivalót is pénzért vesszük.)
  3. a legalapvetőbb elméleti ismeretek tanfolyam előtt való önálló elsajátítását komolyan fogjuk venni,
  4. 30 éves felső korhatárt vezetünk be, amely alól lehet persze kivételt tenni (hiszen különben én magam sem lehetnék ott), de irányelvnek ezt tekintsük.
  5. A tanfolyam során egy keveset (legfeljebb három napot) kutatással (bontással) is fogunk foglalkozni.

——————————————————————————————————————-

Szeretnél barlangász lenni? Szeretnéd feszegetni a határaidat? Szeretnéd, hogy megtanítsunk téged örülni olyan, már-már unalomig megszokott dolgoknak, mint a napsütés, a száraz ruha, vagy akár egy kocka csoki?

A tanfolyam során a barlangi mozgásformák és a kötéltechnika elsajátítása a cél, de azért mintegy mellékesen a Bükk leglátványosabb barlangjaiban  fogunk túrázni.

Az alábbi barlangok várhatóak: Létrási-vizes-bg, Szivárvány-bg, Szepesi-bg, István-lápai-bg, Diabáz-bg (mélypont felé), Fekete-bg, Pénz-pataki-vny, Kiskőháti-zs, Lyukas-gerinci-zs.

A korábbi évek tapasztalataira alapozva mindez egy táborozás keretében zajlik, mely során minden nap ellátogatunk egy-egy barlangba, így a hétvégenként esedékes, fél évig húzódó “hagyományos” alapfokú tanfolyamokhoz képest sokkal jobban  érvényesül a barlangászat csapatépítő jellege, ugyanakkor az elméleti ismeretek átadása nyilván kevésbé hatékony, ezt kár is lenne tagadni.

Akinek esetleg kétsége van afelől, hogy mi komolyan vesszük azt, amit csinálunk, az tekintse meg például a videónkat a Béke-barlangi fürdőruhás túráról, vagy a 2016-os, előző évi felfedezésekről szóló propagandavideót. Vagy akár a teljes lejátszási listát :-)

A tanfolyam létszámát 10 főre tervezzük,  tehát ne sokat gondolkozz, mert lemaradhatsz!

A tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, nem félnek a hideg víztől, és nem szeretnek délig aludni, és nem bánják, ha jól elfáradnak.

És akik emellett könnyen alkalmazkodnak a közösséghez, megeszik a közösen főzött vacsorát*, szeretnek a tábortűz körül énekelni, ám nem részegeskednek és nem dohányoznak (legalábbis a tábor ideje alatt).

A tanfolyam során elvárjuk a szervezők utasításainak és a tábor rendjének a betartását a felszínen is - például várhatóan reggelente ébresztő lesz, éjszaka pedig aludni kell – az jöjjön, akinek ez nem okoz különösebb lelki megrázkódtatást.

18 év alattiakat is szeretettel várunk – nálunk nem csak fizikailag, hanem erkölcsileg is biztonságban vannak. (Csak hozzanak írásbeli szülői hozzájárulást!)

A tanfolyam előtt több alkalmat is szervezünk a velünk, egymással és a barlangokkal való ismerkedés céljából (alkalmassági felmérés).

Ezek közül a Szent Özséb-barlangi nyílt nap már lezajlott, a következő alkalom hamarosan kiírásra kerül.

Addig is érdemes jelentkezni és érdeklődni a kapcsolat menüpontban vagy a gyorgy.sliz@gmail.com címen.

A túrákon sor kerülhet néhány hosszú záridős profi barlangi fotó elkészítésére, de erre a barlangban töltött időnek csak a töredékét szánjuk. (Saját fényképezőgépet nem érdemes hozni, mert a barlangi fényképezés az egy külön “szakma”, a teljes sötétség miatt nulla az esélye annak, hogy egy “nyomkodom a telefont aztán valami majdcsak lesz”-típusú kép értékelhetőre sikerüljön.

Nézd meg a 2015-ös tanfolyami képgalériát:

A tanfolyam során overallt, sisakot, lámpát és slószt biztosítunk (egyéni kiegészítő kötéltechnikai felszerelést, azaz beülő, ereszkedő- és mászóeszközök, stb. És mindenki külön slószt kap, nem ketten meg négyen meg nyolcan egyet), és a szállást és étkezést szintén mi biztosítjuk. Mindez tehát benne foglaltatik a tanfolyam költségében.

A tanfolyam költsége felnőtteknek 50 000 Ft, diákoknak (keresettel nem rendelkezőknek) 40 000 Ft. Hozz magaddal még egy embert – ha pl. testvérek, barátok ketten együtt jelentkeznek, kedvezményt adunk.

Ha nincs egy filléred sem, de nagyon szeretnél jönni, még ne keseredj el teljesen! Ha nagyon tehetségesnek ítélünk, akkor még az is lehet, hogy a vendégünk lehetsz, ha vállalod, hogy a csapatunk további kutatómunkájában részt veszel. (Várhatóan szintén augusztusban szervezünk egy kutatótábort, ennek részletei később.)

(Megjegyzés: ha ezt a költséget a hagyományos alapfokú tanfolyamokkal szeretnéd pénzügyileg összehasonlítani, akkor vedd figyelembe, hogy azok árába általában nem számítják bele a szállások és az utazások költségeit, valamint a közös étkezést (mivel másutt általában mindenki egyénileg eszik, amit akar), így pl. egy 30 000 Ft-os  alapfokú tanfolyamra  a programok számától és a szállás, utazás módjától függően végül összesen a tanfolyam díjának a két-háromszorosát fogod rákölteni.)

ZÁRÓJELBEN:

A szállás alatt kulcsosház értendő, tehát nem kétcsillagos szálloda, ahol saját polifoamon, saját hálózsákban alszunk, és hideg vízben lehet mosakodni.

A barlangok egyébként is jellemzően hidegek és vizesek, tehát azt amúgy sem árt megszokni. Ez egy ilyen sport.

Az étkezés alatt napi egy (közösen főzött) főétkezés értendő, egy fogással, és általában este, mivel akkor lesz erre időnk. Cserébe ennek a mennyiségét úgy tervezzük, hogy mindenki jóllakjon, és még maradjon is másnap reggelire. (Ha valaki vegetartiánus, azt még elfogadjuk, de a mindenféle étkezési hóbortokat nem szeretjük, mert a sokéves tapasztalatunk szerint az ilyesmik általában korrelálnak a szellemi és fizikai alkalmatlansággal is.)

Vásárlási lehetőség nem lesz, mivel a ház az erdő közepén van.

Reggelire hozzávetőlegesen valami lekváros kenyér jellegű dolgot kell elképzelni,  napközben pedig a barlangban legfeljebb egy-egy tábla csokit szoktunk enni, mivel az könnyen szállítható. Amennyiben valaki külön nassolnivalót hoz magával, akkor elvárás, hogy azzal mindenkit megkínáljon.

Az overallok, amelyeket a tanfolyam során használatba adunk, nem új overallok. Tehát bizony itt-ott el vannak szakadva, zippzárjuk nem jó, stb. Ha valakinek nem tetszik, mehet más tanfolyamra, ahol semmilyen overallt nem adnak, vagy vehet magának új overallt (javasoljuk az ALTO-t, mint a hosszú távon legjobban bevált márkát)

ZÁRÓJEL BEZÁRVA.

Amit egyénileg kell hozni: Hálózsák, polifoam, gumicsizma, két rend aláöltözet (melegítőnadrág és pulóver), ún. mártott kesztyű, és sapka vagy fejkendő. A Bükkben hideg van, a felszínre sem árt pulóver, hosszúnadrág, bakancs, és a kötéltechnika gyakorláshoz munkáskesztyű, valamint egy a sisaktól független, nem-barlangi zseblámpa vagy fejlámpa.

Ha valamely jelentkező tud játszani valamilyen mozgatható hangszeren, akkor azt nyugodtan tudassa.

A “barlangjárás alapjai” című jegyzetet kérjük a tanfolyam előtt önállóan elolvasni. A  tudomány iránt érdeklődőknek ajánljuk továbbá Kraus Sándor “barlangföldtan” c. jegyzetét is.

(A félreértések elkerülése végett leírjuk, hogy a tanfolyam nem az MKBT Oktatási Szakosztály rendszere szerinti alapfokú tanfolyam, de természetesen, aki szeretne az OSz vizsgáján részt venni (legközelebb várhatóan a tanfolyam után csak 2018 nyár elején lesz erre lehetőség), annak majd segítünk az erre való felkészülésben)

A tanfolyamot a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület nevében szervezi és vezeti Slíz György barlangász túravezető.

A tanfolyamon mindenki saját felelősségére vesz részt, amelyről majd egy nyilatkozatot is alá kell írnia (illetve 18 év alattiak esetében a törvényes képviselőjének).

Hozzászólás nem lehetséges.