Elhunyt Juhász Márton, a DINPI barlangtani referense

 

Megrendüléssel vettük tudomásul, hogy súlyos betegség után 2015 október 4-én elhunyt Juhász Márton, a DINPI barlangtani referense. Mivel a barlangász közösség előtt betegségét titkolta, ezért a hír legtöbbünket teljesen váratlanul érte.

.

.

Hamvainak szétszórására október 16-án délelőtt került sor Tatabányán, a Síkvölgyi Temetőben. A szomorú eseményhez illő, ködös-borús időben zajló szertartáson a hozzátartozókon kívül a DINPI népes csapata, az MKBT vezetősége, a Barlangtani Osztály teljes gárdája és még néhány barlangász kutatótárs is jelen volt. Többek között Füri András, a DINPI igazgatója mondott  beszédet. A beszédek után a hangszóróból lejátszott “Közeli helyeken/Dombokon-hegyeken” kezdetű dalt követően az öreg barlangászok egy kis csoportja Bátyó vezetésével halkan elénekelte a Barlangász Himnuszt is.

Az igazgató úr beszéde alapján egy kedves, szorgalmas, becsületes szakembert ismertünk meg, aki rendszeresen járta a terepet, aki éjjel-nappal precízen dolgozott, aki táborokat szervezett a fiataloknak, aki egy közösségi ember volt, akinek életcélja volt a barlangok kutatása és védelme, akit méltán mindenki kedvelt, és aki igazságos volt az alája rendelt barlangászokkal.

És aki egyszerűen nem lehet azonos azzal a Juhász Mártonnal, akinek a közreműködése nyomán a DINPI legalizálta a Csévi-szirtek barlangjaiból való kizárásunkat, elutasította a kutatási engedély iránti kérelmeinket, többször is feljelentett minket, a kutatók éjszakáján kiküldte ellenünk a Természetvédelmi Őrszolgálatot, és aki kijelentette, hogy a DINPI-nek nem érdeke a barlangok felfedezése, mert attól ők nem kapnak sem több fizetést, sem új autót, csak a gond lesz vele több.

Nem, akit mi az utóbbi három évben megismertünk, az egy másik Juhász Márton volt. Az a “Juhász Marci”, akit itt búcsúztattak, akiről a régi barátai, a munkatársai beszéltek, már sok évvel ezelőtt meghalhatott. Miben? Talán a hivatalban töltött évtizedek során szerzett, rossz értelemben vett tapasztalat, talán magánéleti események, ezt már csak ő tudná megmondani, de megkérdezni nem tudjuk.

.

.

A barlangtani referens az összekötő kapocs a hivatal és a barlangászok két, egymást meg nem értő, külön világa között. Juhász Márton mint geológiai technikumot végzett szakember, a Gerecse barlangjainak és a denevéreknek a lelkes kutatója, már jóval a DINPI megalakulása előtt is a hasonló feladatot ellátó állami szervek munkatársa volt. 1997-től 2005-ig a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság elsőfokú természetvédelmi hatóságként rendelkezett a barlangokról, utána pedig (a KTVF-ek megalakulását követően) a vagyonkezelői jogokat gyakorolta. Több évtizedes hivatali tapasztalatával, amely gyakran az igazgatókét is meghaladta, ő koordinálta a DINPI illetékességi területén (a Keleti-Bakonytól  a Gerecsén, a Budai-hegységen és a Pilisen át a Naszályig) a barlangok kutatásának és látogatásának engedélyezését (illetve 2005-től, a KTVF-ek megalakulásától kezdve az ahhoz szükséges vagyonkezelői hozzájárulások kiadását), valamint az Igazgatóság barlangtérképezési és barlanglezárási megbízásait.

Egy archív fotó, amelyen olyan személyek vannak együtt (ide értve a kép készítőjét is), akik az elmúlt pár évben már aligha álltak volna össze egy közös fotóra.

Egy archív fotó abból az időből, amikor még bármikor besétálhattam a VM Barlangtani Osztályra. A képen egyébként Kovács Richárd asztala körül állunk, véletlenszerűen egybegyűlve. Innen nézve balról jobbra: Adamkó Péter, mellette piros (Vacska-barlangos) pólóban jómagam, és a jobb szélen Juhász Márton (ősz szakállal).

Juhász Mártont, avagy “Juhász Marcit”, ahogy a barlangászok emlegették, 2006 tavaszán ismertem meg személyesen, amikor az egyik új pilisi barlangot jött megtekinteni. Ekkor ez a szikár, őszülő szakállú, bicegő úriember kifejezetten szimpatikusnak tűnt, miután beszélgetésünk során elejtette azt az őszinte megjegyzést, hogy a mi kutatási jelentéseinket mindig elolvassa, mivel azok rövidek.

Évekkel később azonban az addigi szövetségeseinkkel, az Ariadne Egyesülettel kipattant, egy tíz éves gyümölcsöző együttműködést lezáró konfliktusban Juhász Mártonnak (pontosabban a DINPI-nek, amelyet gyakorlatilag ő képviselt) állást kellett foglalnia. Ő teljes mellszélességgel a vetélytársaink mellé állt, ez pedig érthető módon a viszonyunkra is rányomta a bélyegét. Érdekes volt azonban, hogy ezután is szóba állt velünk, továbbra is tegeződő de udvarias stílusban, mindvégig gondosan fenntartva annak a látszatát, hogy ő egy a barlangász csoportokon kívül álló, pártatlan szervet képvisel. Még a Természetvédelmi Hatóságtól érkező, de vélhetően a DINPI által fogalmazott elutasító határozatok cinikusan frappáns megszövegezése is ezt a sajátos, a humorát soha el nem veszítő hozzáállást tükrözte.

Aztán amint minden csoda három napig tart, ez a konfliktus is kezdett elmúlni. Idén már a barlangot érintő programjaik többségéhez (teljesítménytúra, nyílt nap, kutatók éjszakája) megkaptuk a DINPI-től szükséges hozzájárulást, és ezzel egyértelműen  elindult egy a konszolidáció irányába tartó folyamat.

...úgy tűnt, mintha még mondani akarna valamit

.

Utoljára szeptember közepén beszéltem vele telefonon. Az idei kutatók éjszakájához kért látogatási hozzájárulásunk sorsa felől érdeklődtem, és megnyugtatott, hogy minden rendben lesz (és így is lett). Az említett  szembenállás óta ritkán beszéltünk, és olyankor a legrövidebben válaszolt, majd  elköszönt és letette a telefont. Most azonban úgy tűnt, mint ha még mondani akarna valamit, vagy arra várna, hogy én kérdezzek, mert nem vitte le a hangsúlyt és nem köszönt el. Emlékszem, hogy hosszú másodpercekig vártunk, hogy a másik mond-e valamit. Akkor ez feltűnt, de nem tudtam mire vélni a dolgot. Aztán néhány hétre rá megérkezett a hír, hogy “meghalt a Juhász Marci”. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy beteg, így először arra gondoltam, hogy valami tévedéssel állunk szemben. Tudtunk róla, hogy a DINPI új referenst keres, mert már szeptember közepén kiírták a pályázatot, de azt hittük, hogy nyugdíjba megy, mivel már évek óta a köztudatban voltak erre vonatkozó információk.

Utólag visszagondolva még akár az is lehet, hogy az említett utolsó beszélgetésünkkor szerette volna legalább szóban rendezni velünk az elvarratlan szálakat. Sajnos már nem volt lehetőségem a tudomására hozni, ezért innen üzenem, hogy én már nem haragszom rá.

Lám, a halál egyenlőséget tesz az emberek között. Hiába tudjuk és hiába nyilvánvaló, mégis megrázó saját szemünkkel tapasztalni, hogy győztesek és vesztesek egyaránt meghalnak. És azok a célok, amelyek eléréséért az ember sokszor a lelkét is eladja, a halálból visszafelé nézve értelmetlenné válhatnak. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy mennyivel többet ér a lelkesedés a kényelemnél, hogy mennyivel többet ér az igazság tisztelete az esetleges múló előnyöknél, hogy mennyivel többet ér a megbocsájtás a bosszú öröménél.

A Jóisten legyen hozzá irgalmas, nyugodjék békében.

Azt MKBT által időközben közzétett nekrológ itt olvasható: http://barlang.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=459:juhasz-marton-a-gerecse-kutatoja

Könyvjelzőkhöz permalink.

6 hozzászólás a(z) Elhunyt Juhász Márton, a DINPI barlangtani referense bejegyzéshez

  1. Sásdi László mondta:

    Az az ominózus bekezdést én kivenném, nincs szükség rá…

    Üdv, Sáska

    • Slíz György mondta:

      Kedves Sáska! Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mit írjak. Többeket meg is kérdeztem. Az a kép rajzolódott ki, hogy a kívülállók azt javasolják, amit te is, hogy azt a bekezdést ki kell venni, ugyanakkor azok, akik szintén a feljelentettek között vannak, még keményebb hangvételt tartanának helyesnek. Végül azért döntöttem így, mert ha az ominózus bekezdést kivesszük, akkor nem csinálunk mást, mint írunk egy tökéletesen semmitmondó szöveget, és ezzel a földalatt.hu-t is besoroljuk az önmagukat cenzúrázó, hiteltelen és információforrás gyanánt értéktelen barlangász honlapok közé.

  2. Pap László mondta:

    Jó a cikk. Elmondja a valóságot, de elismeri az élet adta lehetőségeket.

  3. Szabó Fruzsi mondta:

    Szerintem szépen elbúcsúztál tőle.
    Jó ez az írás így.

  4. Terebesi Csaba mondta:

    1990-ben ismertem meg Marcit egy kutató táborban.
    Annak ellenére, hogy “felszini” ember voltam-előtte nem jártam barlangozni-egyből befogadott a csapatba. A pusztamaróti táborok állandó résztvevői voltunk, előbb a fiaimmal,később két leányommal,unokáimmal. A gyerekek imádták ezeket a táborokat. Tartalmas programok voltak, mindenkinek jutott feladat. A mai napig emlegetik,talán ez is benne van,hogy lányaim barlangásznak.
    Sajnos a csapat felbomlott, kevés ember maradt a régiek közül.
    Az utolsó években már nem táboroztunk együtt.
    Nekünk csak jó emlékeink maradtak utána. Béke Poraira.

  5. Hatházy Róbert mondta:

    Én is ’90-ben ismertem meg Marcit egy kutatásvezetői táborban. Sajnos pár évvel később egy teljesen más ember záratta le a Bátori-barlangot, kivéve az addig kutatási engedéllyel rendelkező – és a barlangra saját zsebből sokat költő – lelkiismeretes kutatótárs kezéből a dolgokat. Tette ezt azután is, miután több, barlang lezárásában otthonos kutató is segített volna a munkában. A munka olyan lett – amilyen. (Nyilván a személy volt a lényeg.) Sajnos ettől kezdve a viszony is megváltozott. Azt gondolom, az írás híven tükrözi a dolgokat, hiszen én is így láttam. Ettől függetlenül, béke Marci poraira.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>